Zsóka és Gábor Indonéziában

Szeptember 24-én érkeztünk Makassarba, az első egyetemi óránk viszont csak múlt héten volt. Pontosabban előtte való héten lett volna, csak akkor épp a Togean - szigeteken süttettük a hasunkat. Ez az első alkalom élmény volt, hogy milyen, arról kicsit később, előbb bevezetésként pár szót az egyetemünkről. A felsőoktatási intézmény az Universitas Muhammadiyah Makassar nevet viseli, de mindenki csak UNISMUH-nak hívja. Ez egy iszlám egyetem, 1965 óta működik és az oktatást jelentősen befolyásolja a vallás. A Wikipédián[1] a következő küldetésnyilatkozat olvasható (hivatalos honlapjuk jelenleg nem elérhető): az egyetem elsődleges célja a hit elmélyítése, ezt követi az oktatás, nevelés színvonalának elősegítése, a kutatások és az életminőség növelése. Az egyetemnek természetesen van saját mecsete, ahova a diákok bármikor betérhetnek, a hit mindenekelőtt. Az UNISMUH iszlám mivolta ellenére nyitott bármilyen vallás felé, így elvileg keresztény és buddhista diákjaik is vannak (én még nem találkoztam velük). Az eddig látott összes lány az iszlámhoz méltó öltözködésben jelenik meg, ami azt jelenti, hogy az arc kivételével a testük minden pontját elrejtik, a fiúk átlagosan öltözködnek, de a hosszú nadrág nekik is kötelező. Az egyetem kollégiumában elszeparáltan élnek egymástól, külön épületben. A minap egy érdekes táblára lettem figyelmes az udvaron, mely felhívja a fiúk és lányok figyelmét arra, hogy tilos érintkezniük egymással. Tőlünk nem várják el e szabályok betartását, de azért iskolanapon nem viselek soha forrónadrágot :P.

Az egyetem, az egyetemi oktatás, az épület és az egész hangulat nem éppen felel meg a mi európai egyetemfogalmunknak. Erről a képek is tanúskodnak. Inkább egy általános iskolára vagy középiskolára hasonlít. A vallás szigora és az egész látkép ellentmondásba ütközik egymással. A nyitott folyosón robogók parkolnak, szeméthegyek tornyosulnak. Ehhez képest elvárás, hogy ha belépsz egy terembe, akkor a cipődet az ajtó előtt kell hagynod. A legtöbb teremben nincs légkondicionálás, az ajtók általában nyitva állnak. Ha reggel túl korán érkezel, és benézel egy-egy terem ablakán, akkor annak különböző pontjain egymás hegyén-hátán fekvő/alvó diákokat láthatsz, természetesen csak fiúkat együtt. A minap magam is ezzel a képpel találkoztam, amikor reggel benéztem a „Fine arts” terembe.

Az egyetem kínálata elég széleskörű, a közgáztól kezdve az iszlám tanárig minden van.Ezek között szerepel az angol és az indonéz nyelvoktatás is. Nekünk ehhez van leginkább közünk. Aki ezen az egyetemen elvégzi az angol szakot, abból angol nyelvtanár válhat. A mi indonéz nyelvtanárunk maga is angolt tanít a diákoknak. Az oktatás színvonalát jelzi, hogy a mi nagyon kedves, mindig mosolygós és valóban rendkívül szeretetre méltó tanár nénink sokszor azt se érti meg, amit mi angolul mondunk neki. Ezért is gyakori, hogy az angol szakos diákok minket zaklatnak azzal, hogy gyakoroljuk velük az angolt. Ki vannak éhezve a normális tanulásra, amit az egyetemen nem kapnak meg. Arra pedig nincs lehetőségük, hogy elmenjenek külföldre nyelvet tanulni. Így az erre tévedő európai potenciális célpontnak számít. Konklúzió: soha ne add meg a telefonszámodat egy indonéznek, mert akkor az összes tudni fogja. Nagyon kedvesek és aranyosak ezek a diákok, de amikor reggel fél 6-kor arra kellett felkelnünk, hogy Gábort egy lány hívogatja, hogy ’áj wánná tu práktisz máj inglis’, akkor már eldurrant az agyam.

Az oktatás metódusáról…Mint ahogy előbb említettem, az előző hét volt az első egyetemi hetünk itt Makassarban. Kedden, szerdán és csütörtökön vannak az óráink, ezek változó hosszúságúak, 40 perc és másfél óra között mozognak. Az első alkalomkor kiderült, hogy a pedagógusképzés is nagyon kezdetleges. Kaptunk egy könyvet, mely egy sorozat harmadik kiadása, szóval belecsaptunk a lecsóba. Az alapok kihagyásával lendültünk neki a tanulásnak, az óra végén a tanárnő indonézül kezdett társalogni velünk, érdekes módon nem igazán tudott kialakulni párbeszéd közöttünk. A legtöbbször hangoztatott mondatom az volt, hogy „Saya tidak mengerti”, azaz nem értem. Ezt a mondatot még jó előre betanultuk. A hét többi órája is hasonló színvonalban telt, a hét végére sikerült teljes káosznak kialakulnia a fejemben. Éreztem, hogy ebből nehezen lesz így nyelvtanulás. A hét végén a tanárnő, Umi ismertette a további menetrendet. Miután átvettük ezt a haladó szintű könyvet, már bekezdéseket fogunk írni, majd ezt követően fogunk nyelvtant és kiejtést, beszédet tanulni, szóval kissé visszafelé haladunk.

A mai óra viszont kifejezetten jól sikerült. Néhány angol szakos indonéz hallgató vett részt az órán, akikkel kisebb csoportokban dolgoztunk. Így lehetőségem nyílt kérdezni. Sok mindent be akartam pótolni egy óra alatt. Ha minden igaz holnap folytatjuk, így kezembe vehetem a taníttatásomat és európai minta szerint taníttathatom magam, ha csak egy óra erejéig is…