Az utolsó nap már nem sok izgalmat tartogatott számunkra. A reggeli után, akinek aktívkodni támadt kedve, részt vehetett egy kisebb táncoktatáson, később pedig elmehetett vásárolgatni Rantepaoba. Mi már jártunk a város központjában, nem volt túl nagy élmény, így inkább henyéltünk a szobában és vártuk az ebédet. Ez a pár nap alatt kiderült, hogy az indonéz konyha nem is olyan unalmas, csak az itteni embereknek a crispy kentaki csirkénél és a rizsen kívül nincsenek nagyobb igényei. Igaz, hogy a szállodában minden reggel a rizst és a tojást kellett elviselnünk, az ebédek és a vacsorák elég változatosak voltak. Bár mindig rizs volt a köret, különböző csirke és halételeket, néha rákot szolgáltak fel mellé. Az alapanyag mindig ugyanaz volt, de mindig más köntösben, így nem volt unalmas. És végre ettünk bablevest is!:D Színre nem volt épp jókai, de az íze elég jó volt. Az indonézek sok levest esznek, legtöbbször húslevesszerűt, csak épp ők összevegyítik a második fogással. Szép látvány, amikor a levestészta és a leveszöldség keveredik a rizzsel meg a sültekkel, nyámmi.
Ebéd után újabb lazítás következett, majd pedig pakolás és készülés a záró ceremóniára. Őszintén szólva nem sokat vártam az estétől, a nyitó ceremónia nem volt túl érdekes, köszöntő beszédek, melyeket gyakori áramszünet szakított meg. Ehhez képest meg kell mondjam nagyon pozitívan csalódtam. Olyan jóra sikerült az este, hogy elfeledtetett minden negatívumot, ami az öt nap alatt történt. A szálloda udvarán tüzet gyújtottak, mögöttük a résztvevők zászlajai lobogtak. Az ünnepség elején felköszöntöttük a szülinapos nigériai srácot, akit egy kis tortával leptek meg a szervezők. Majd elkezdődtek a műsorszámok. Az estét bangladesi barátunk, Jahirul éneke és tánca nyitotta meg. Nagy élmény volt, ahogy a lobogó tűz fényében bangladesi népviseletben láthattuk. Ezt követte a madagaszkári ösztöndíjasok rockija. Ezenkívül láthattunk maláj táncot, szumátrai tányértáncot, szurinámi kígyótáncot, makassari énekeket hallgathattunk, majd a rendezvény egyik főszervezője (aki mint kiderült igazi showman és egyben megasztárokat túlszárnyaló énekes) elénekelte az „I belive I can fly” c. számot, amit a többiek is vele énekeltek. Végül az este a helyiek látványos táncával és tűzijátékkal zárult. Igazi kulturális kavalkád volt ez, fantasztikus élmény. Mielőtt felszálltunk a buszra még üzenetet hagytunk a torajai tv nézőinek élményeinkről, majd nekivágtunk a nyolcórás útnak.
