HTML

Zsóka és Gábor Indonéziában

Egy ösztöndíj keretében lehetőséget kaptunk arra, hogy fél évet Indonéziában tölthessünk. A blog a kezdetektől a zűrzavaros ázsiai kalandokon át a hazaérkezésig szól.

Friss topikok

Címkék

Sörkaland-Hong Kong

2011.09.13. 10:49 charcarias

WARNING!

Előre szeretnék figyelmeztetni minden kedves blog olvasót, hogy ezen bejegyzés kicsit egyedülálló fejezete lesz a rizsfalok.blog életének és reményeim szerint még 3 ilyen hasonló ázsiai sörökre fókuszáló postot fogok tudni készíteni. Tehát még egyszer utoljára: ez a bejegyzés kizárólag sörökről szól.

Ázsia és azon belül Hong Kong nem feltétlen a sör-ínyencek fellegvára. Természetesen minden országban megtalálhatóak a helyi főzésű sörök, de a minőség legtöbbször igen halovány. Talán üdítő kivétel ez alól Japán, ahol a kisüzemi sörfőzdék száma igen szép képet mutat és nem egy hanem annál sokkal több remek terméket állítanak elő. Sajnálatos módon ezekből csak igen keveset lesz szerencsém megkóstolni földrajzi okok miatt.Ez idáig kettőt sikerült a Hitachino Nest sörfőzde termékei közül, de erről majd később lesz is szó. Hong Kong-ban jelen vannak a brit alaptermékek és természetesen a kínai nagy márkák. A Hong Kongban töltött majd 5 nap alatt én a képen látható kínai söröket tudtam megkóstolni. A leírásnál jobbról balra haladok:

1.Tsingtao Draft Beer (Tsingtao Brewery) 4,7% Szalmasárga színvilág szellős fehér habbal, igazából az átlag jellegtelenséget magán hordó kínai alapsör.

2. Tsingtao (Tsingtao Brewery) 4,8% A kínai Dreher. Alaptulajdonságaiban még hasonlít is a magyar testvéréhez. Satnya hab, szalmasárga, világos szín. Antal bácsi nedűjéhez képest édeskésebb, melaszosabb íz, a végén érezni benne némi citrusosságot.

3. Kingway 12 (Shenzen Kingway Brewery) 5,0% Talán az 5 közül a legmeredekebb alkotás. Üveges átlátszóság (arany), cukros, semmitmondó, talán kukoricára emlékeztető karcolás az amit ad.

4. Yanjing 12 Premium Extra (Beijing Yanjing Brewery Co.) 5,5% Hasonlóan a 3-as számú versenyzőhöz elég félresikerült darab, melyet leginkább kertásáshoz tudnék ajánlani.

5.Tsingtao Stout (Tsingtao Brewery) 7,5% Az előbbiekhez képest a szikrázó napsütést juttatja eszébe az embernek mely egy kora téli estén néz be az konyhaablakon. Stout, mely a pale lagerekkel szemben már sejtet is valamit. Nem is kellett csalódnom benne. Szépen elterül a barnás habkorona, mely már ekkor sejteti a magas szénsavasságot. Karamellás, keserű csokis illataroma, mely kóstoláskor is visszaköszön kiegészülve halvány BBQ! elemekkel és kávéval. Ez a nedű az alap, Kínában fellelhető sörök közt viszi a prímet. Vakok közt félszemű a király...  :)

Természetesen nem érhettem be ennyivel  a Hong Kong-i sörmustrát, a már jó előre kitervelt haditervet sikerült véghezvinni és Zsókával egyetemben meglátogattuk a Globe Pub nevezetű pubot. Tudomásom szerint a városban ez a hely rendelkezik a legnagyobb sörválasztékkal és azt hiszem nem is kellett csalódnunk. www.theglobe.com.hk/

A sörlap kítünő. Ottjártunkkor közel 15-féle sör volt csapon (többségében európai márkák), 50 brit üveges, 40 belga üveges és nagyjából még ennyi más tájakról érkező sörspecialitás. Egy pint Green King IPA-val kezdtük, amely szénsavmentes felejthető angol importárú volt. Rendkívüli módon passzolt a Globe-ban éppen rugby vb-t néző walesi tömeg színvonalához. Jómagam ezen a helyen találkoztam először a híres Hitachino Nest japán gyár termékeivel és mivel nagyon ehhez hasonló kaliberű különlegességük nem volt (Brew Dog pl igen, de az ugye otthon is tudunk inni ;)), kikértem az első remekművet a Hitachino Nest Espresso Stoutot. Hozzáillő pohárban kaptam a kis dundi üveg tartalmát és hát a látvány még hagyján, de az aroma már padlóra vágott. Koromsötét-barna színpompa, krémes barna habkorona fogad a pohárban. Erős kávéillat árad, melyben pörköltdiós,mogyoróscsokis jegyek is találhatóak. Mézeskalácsra szintén emlékeztető karaktert vélek felfedezni a második szaglásra. ízében black IPA-kat megszégyenítő komlózottság, és a nevéhez méltó fanyar kávé vár a fogyasztóra. A sör utózöngéjét áthatja a pörkölt kávés ízvilág. A saját skálámon 48-at kapott az 50-ből. Ha valakinek lehetősége van kipróbálni, mindenképp éljen vele!

 

 

 

 

 

 

 

 

Második japán gyártmánynak egy belga ale-t választottam, abból is egy erősebb fajtát, az XH-t. Zavaros krémes amber-vörös látványt nyújtott a számára tervezett pohárban. Habot ad, de csak keveset. Piros bogyós-gyömbéres illatorkán árad egyből az orrba, mely ízében is megmarad sőt a gyömbér a tipikus erős belga ale-ekre jellemző test mellet intenzíven megmarad. Gyönyörű kéremszépen, gyönyörű! Le a kalappal a Kiuchi Brewery mesteremberei előtt!

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legközelebb a már meghódított Macaóból jelentkezem, ahol spanyol és portugál eredetű sörök lesznek terítéken.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsfalok.blog.hu/api/trackback/id/tr563222701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

craigerone 2011.09.13. 13:55:16

Tsingtaot rengeteget ittam walesben, az ottani brainsben valamiért nagyon olcsó volt, és nekem ízlett is, bár ez a kávés sör most teljesen felcsigázott :)
Eddigi legjobb sörélményem az otleys volt, ami inkább ale, de olyan ízek, olyan érleltségi fokok, hogy ihaj, semmi sem ér fel hozzá:
www.otleybrewing.co.uk/
egyszer mindenképp kóstold meg ;)
Sok sikert Ázsiához

charcarias 2011.09.13. 18:12:29

@craigerone: koszonom szepen a jokivansagot es mindenkeppen megprobalom majd megkostolni az otley remekeit. ahogy nezem van egy-ket erdemes a darab a gyujtemenyben ;)
btw.: erleltsegi fok alatt mit ertessz pontosan???

craigerone 2011.09.14. 01:53:30

Nem hordóban érlelik, hanem a palackba rakják a sörélesztőt! Emiatt különböző érleltségi fokokon juthatsz hozzá! Ismerek olyan fanatikust aki 2rekesz narancshéjas korianderest érlel a pinyóban, hogy majd valami különleges alkalomra felbonthassa...
btw.: Írhatnál egy mini összeállítást a kajákról amiket kipróbáltok, nagyon érdekelne! A keleti kaják nagy hódolója vagyok :)