HTML

Zsóka és Gábor Indonéziában

Egy ösztöndíj keretében lehetőséget kaptunk arra, hogy fél évet Indonéziában tölthessünk. A blog a kezdetektől a zűrzavaros ázsiai kalandokon át a hazaérkezésig szól.

Friss topikok

Címkék

Togean-szigetek, Paradicsom a Földön-I. rész: Az út!

2011.10.25. 17:01 charcarias


Ismét Makassar. Igen, igen tudjuk, hogy belustultunk az elmúlt időszakban, de most próbáljuk pótolni a hiányosságokat. Apropó, mentségünkre szóljon, hogy 2 nap híján két hete indultunk el egy hirtelen ötlettől vezérelve észak, azaz sokkal inkább "Central Sulawesi" meghódítására. Jelentjük: sikeres missziót teljesítettünk! De még milyet!

Indonéziába való érkezés előtt próbáltam minél jobban feltérképezni a sziget adta lehetőségeket, kiszemelni azokat a helyeket ahova mindenképp el kell majd mennünk a pár hónap alatt. Sulawesi jeleskedik a természeti adottságok adta lehetőségek palettáján. 3500 méteres hegyek, buja dzsungelek, trópusi fehér homokos tengerpartok. Kultúra terén a szigeten használt 30 különböző nyelv magáért beszél, Tana Toraja bizarr hiedelemvilágával és temetkezési szertartásaival (100 bivalyt is képesek levágni egy halotti tor alkalmával) mely Makassartól nem egészen 100 km fekszik (és ugyanakkor 9-10 órányi buszútra, de erről majd később) pedig egész Indonézia 2. számú turista célpontja Bali után. Mostani úticélunk azonban a "celebeszi TOP 3"  egyik jeles képviselője, tapparappapampam: a Togean-szigetek! A közel 60 kisebb-nagyobb szigetet magába foglaló archipelágó -melyet Togian-nek is írnak-a Tomini-öbölben fekszik az Egyenlítótől pár kilométerre délre. A térség egyedülálló állat és növényvilággal rendelkezik  vízben mind szárazföldön egyaránt. Az egész országban itt található meg egyedül a 3 létező korallzátony-típus mindegyike, de a szigeteken él pl. egy olyan madár is melyet csak 2008-ban írtak le először! Akinek ez sem lenne elég, annak pedig ott vannak az érintetlen álmainkban szereplő fehér homokos, pálmafás, giccsparádés (pfujj-bleeee) tengerpartok. :)

Zsóka 2 hete kicsit betegeskedett, de nagyon mehetnékünk volt. A tanórák menetrendjéről éppen megkaptuk a nem épp kristálytiszta felvilágosítást (értsd: "vagy hétfőn lesz vagy kedden az első, de lehet, hogy nem is lesz..."), de mi ennek tudatában úgy döntöttünk, hátunkra vesszük a hátizsákunkat és nekivágunk, lesz ami lesz. Még az indulásunk hetének első felében elmentünk a Daya terminálra érdeklődni ahonnan is az észak felé tartó buszok indulnak, miként és hogyan tudnánk eljutni Togean-ra. Kaptunk egy 250.000 rúpiás ( kb. 6000 ft) ajánlatot Makassar-Ampana útvonalra. Ampana a szigetek főbejárata, ezen településről indulnak a csónakok, hajók, ladikok. Kicsit sokalltam, ezért végül nem mentünk bele. Egy buszon történő 25 órás utazást ajánlottak egy economy járművön (csirkék,lassúság miegymás). A terminálon való infógyűjtés legalább arra jó volt, hogy megtudjuk este 8-kor indul busz Rantepao-ba, mely Tana Toraja "fővárosa" és légvonalban az út fele nagyjából. Ezért hát csütörtök délutánra összepakoltuk a kis motyót és orosz speed/uzsgyi. Végül 9 órási busszal indultunk, mely olcsóbb is volt mint a 8-as. Kajával, piával (itt egy kis üveg whiskeyt is kell érteni :P) megrakodva kezdtük meg a zötykölődést a highway-en, khmkhm földúton. 11 magasságában mint jó magyar ember alváshoz készülődtünk a nem épp kicsi ülésünkön. Totál meg voltunk elégedve a kissé kopottas busz 1 főre jutó négyzetméterén. Ideális lábtér, tűrhető ülés. Tehát, gondoltuk bedobjuk a szunyát. A nagy büdös ló----t! gondolta a sofőr! Mint egy rosszabb perkátai szombat estén a helyi dizsiben, olyan 100 decibeles karaokét toltak az arcunkba, hogy azt hittük ez már az álom része! Egymásra nézünk Zsókával, mosoly, értetlenség és elkeseredettség együttesen vegyült a tekintetünkbe. Is this for real??? Egy normális európai éjszakai utazáson ha a buszvezető ilyet játszana a kedves utasokkal mondjuk a Pozsony-Essen (hehe;)) útvonalon, valószínű pillanatok alatt kapna egy tarkónápolást a kedves 110 kilós 4. sorban pihengető utastól. Itt meg mintha muszáj lenne (és igen, ez itt muszáj!) üvölt a zene! Senki egy árva szóval nem kommentálja a dolgot, tehát összeszedve minden indonéz tudásunkat, a másodpilótához fordulunk univerzális "tekerdmálegykicsit a hangerőt mi itt aludnipróbálunk" kézmozdulatokkal. A vízszintes irányú fejmozgatás és a megvető tekintet tudatosítja bennünk: ha itt aludni akarunk vagy kinyírjuk a sofőrt a másodpilótával együtt, vagy kiszúrjuk a dobhártyánkat. Egyik opció mellett sem döntöttünk, szóval szép CSENDBEN hátradőlve hallgattuk az indonéz szintipopot és nem aludtunk egy percet sem Rantepao-ig, amit hajnali 5 után értünk el. Jobbfajta szilveszter után a Béke téren a 13-as buszra várva néz ki úgy az ember mint mi ott reggel az ébredező város poros utcácskáin. Mese nincs, túléltük, irány megkeresni a következő buszunkat, ami remélhetőleg Ampanáig visz. Hamar rájövünk, odáig közvetlen járat nincs, de Poso-ig, ami már az öböl bejárata és 4 órányira van célállomásunktól, van! Yess, yess; megváltjuk 130.000 rúpiáért a ticketet és várjuk a buszt, ami 7-kor indul az utazási irodaként működő családi pékség elől. Információk amiket megtudunk reggel 6:40-kor: 1. Légkondis VIP busz 2. 13 óra a becsült menetidő (100 km légvonalban a    táv!!!) 3. A busz mindjárt itt van! 8 óra 20 perckor búcsúzom az iskolába igyekvő gyerekektől a táskának dőlve. Zsóka gubbaszt a padon és szótlanul vár. Eszünk pár falatot reggelire, várjuk a felmentő VIP buszt. érkezik is az kicsit megkésve, de tényleg remek állapotban. 22-24 férőhely, piros szín, ismeretlen márka. Elfoglaljuk helyünket a 3. sorban és alszunk! Zene nincs:örülünk és alszunk. Másfél óra múlva zenére kelek és brutál hányingerre. A busz mint egy WRC-s hegyi futamon vágtat lefele a hegyekből a szerpentinek segítségével. Felkelek, majd a kába Zsókát figyelmeztetve: "megyek hátra hányni", elhagyom a 3. sort és kiszelektálom a reggelimet egy zacskóba. A gyomrom legalább megkönnyebbült és volt egy teljes sor üresen, vízszintbe vágom magam. Zsóka alszik az eredeti ülésünkön. Annyira fáradt vagyok, hogy a zene se tud zavarni, alszom is egy jó kiadós 18 percet álmomban rókákkal harcolva. Leérünk a hegyekből, sík a terep. Megosztjuk különböző üléssorokban szerzett tapasztalatainkat egy csokis kalács mellett és zötykölődünk tovább. Ekkor veszem észre, hogy mire való is az az életidegen alumínium rúd mely végigszalad az ablakok mentén. Kapaszkodni! A mellettünk ülő apuka a 3 éves forma gyermekkel is megszenvedte a hegyeket. Színes folyam csordogál az ülések közt a padlón, melynek árnyékában említett apuka vígan tömi citromos keksszel, rizzsel, csokival a gyerkőcöt. 20 percenként orálisan ürít gyermekünk, legtöbbször apukára, néha az ülésre, elvétve zacskóba. A kis lurkó azonban sohasem rest elfogadni a neki felkínált mogyoróscsoki, jázmintea kombókat, így viszonylag monoton telik számára a kérődzés-túra. 1-2 óránként spontán megállunk, néha szerintem maguk az indonézek sem tudják miért. Az indonéz logika, háááááát számunkra kissé zavaros. Délután 3 magasságában ismét 2500 méteres hegyek következnek, melyeket a térkép alapján sikeresen azonosítunk, de a látvány is magáért beszél. Felfelé a busz szerencsére képtelen szembeszállni a fizika törvényeivel és komótosan rója a kilométereket a 160 fokos kanyarokban. Másfél óra után úgy tűnik elértük a tetőt, meg is állunk egy hegyi-erdei kunyhó vagy mi a fene mellett. Kiderül, ez egy étterem, meg családi ház, meg autószerelő műhely, meg még ki tudja mi. Fél óra mozdulatlanság után leszállunk mi is és láss csodát, hiányzik a busz jobb hátsó mindkét kereke. Nem elhagytuk útközben, csak a szakik leszedték, mert hát féket kell cserélni! Juhééé! 2 óra szabadidő.... Sétálgatunk a dzsungel övezte utacskán fel s alá, pillangókat kergetünk, kommunikálunk a helyi arcokkal is, egész jó a kedv. Visszaszerelés és ellenőrzés után folytatjuk utunkat, mely az ez utáni majd 6 órában szinte simán telik. Megállunk vacsorázni is, viszonylag jót eszünk, Zsóka bakso-t (marhahús-gombócokkal tálalt tésztaleves féleség, én nasi gorenget (sült rizs) eszem. Ez az indonéz alfa és omega a gasztronómiában. Besötétedik, a tájban nem is nagyon tudunk gyönyörködni, inkább szunyókálni próbálunk, mely néha össze is jön pár perc erejéig. 15 óra utazás után este 11 felé érünk Posóba, ahol kiveszünk egy szobát az első hostelben és végre alszunk egy jót...

Internet rossz, képeket feltölteni nem tudok. Néhány megtalálható itt:

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.10150422418731796.420874.660086795&type=3

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rizsfalok.blog.hu/api/trackback/id/tr833329367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.