Az a tény, hogy mióta Indonéziában vagyunk sokkal korábban kelünk, hatványozódni látszik itt a szigeteken is. Jómagam fél 7-kor már felszerelésben úszkáltam a pocsolyameleg vízben és próbálom feltérképezni a hajlékunkhoz közeli vizeket. A hajnali testmozgás meg igencsak ázsiai dolog.;) Nem sokkal hét után foglaljuk el helyünket a reggelizőasztalnál. A procedúra a következő napokban is hasonlatos volt a maihoz. Kelés 6-7 között, reggeli, snorkerling-túra, ebéd, hesszelés, 2. túra majd uzsonna és vacsora. A megerőltető programok és a szoros időbeosztás végett muszáj néha beiktatni egy kis hesszelést, kártyázást a pálmafák árgyékában. A reggeli helyi kávéból vagy teából áll, valamint jó adag frissen készített édes péksüteményből. Néha sikerül csak elfogyasztani az összes elénk rakott mennyiséget. Tényleg, panaszunk az ellátásra egy szál se.

Reggeli közben megdumáltuk a svájciakkal, hogy az egyik "teljes napos" snorkerling-túrára menjünk, de csak pár óra erejéig. Összedobjuk a szükséges dolgokat és 10 körül már a csónakban is vagyunk. A környék egyik legnagyobb zátonyához 1 órás út után érünk oda és igen nagy elvárásaink vannak vele szemben a többiek beszámolói alapján. Láttak mantát, teknőst, kígyót, napóleonhalat, cápát. Itt már Zsóka is nagyobb elánnal veti magát a habokba és egy darabig együtt is megyünk a zátony szegélyénél, mely 60 métert esik a nagy kékségbe (fentről feketeség). 10 perc után botlunk bele egy magányos teknősbe, mely komótosan úszkál 5 méterre alattunk. A látótávolság hihetetlen, olyan 30-35 méter körüli. Fél órája követjük a zátonyt, mely nekünk balra esik, jobbra a végtelen tenger és a mélység. A hamar jött teknős után éhesebbek vagyunk további attrakciókra, de semmi nem akar jönni. Zsóka visszafordul és a csónak felé veszi az irányt. Én közben beérem az előttünk haladó helvét párost és azon nyomban majdnem nekimegyek egy teknősnek. Jóval nagyobb példány mint az előző és eszméletlen ahogy karnyújtásnyira részegeskedik köztem és a nő között. 10 percig követjük, majd hirtelen kettesbe kapcsol és eltűnik. Lassan másfél órája vagyunk a vízben mikor én is úgy gondolom menjünk vissza a hajóra pihenni, visszafordulok és kényelmesen rúgva a habokat indulok a csónakhoz. Dobpergés, tapparampan: alattam egy szirtcápa sziluettje körvonalazódik! Éljen, éljen mégsem legenda, hogy a cápák vízben élnek! Sajnos kb 10 másodpercet töltök el vele látótávolságban, gyorsan tovahalad. Ide sem jöttünk hiába! Mindenki beszáll a csónakba, majd a padlón eldőlve robogunk a szigetünk fele. Ebéd, majd megint sznorkerling. Közben elbúcsúzunk a csoporttól akik egy bérelt hajóval már mennek is tovább egy másik szigetre. Ekkor derül ki, hogy innen kizárólag charter hajóval tudunk elmenni a Togean többi részére, mert az a hajó ami a szárazföldet köti össze a többi szigettel ugyan elhalad mellettünk, de nem áll meg. Ennek annyira nem örülünk, de így legalább eldöntjük, még két napot maradunk és megyünk haza.

Délután pihenés, kártya, dugiwhiskey. Vacsoránál családiasabb a légkör, már csak a svájciak, az ausztrál/brit pár és mi vagyunk. Jó hangulatban telik az este, sokáig diskurálunk mindenféle dologról. Másnap a program ugyanaz, ezért nem is részletezem. Sajnos a snorkerlingezések közben sok mindent nem látunk, pedig jobbnál jobb helyeken rak ki minket hajóskapitányunk. Ez persze sántít, mert nagyjából több száz féle trópusi zátonyhalat, lágykorallt és tengeri herkentyűt látunk és ezek a dolgok fantasztikusak, de igazán nagy attrakcióban nincs részünk. A svájciakkal összenőve megyünk mindenhova és miután ők is jönnek a szárazföldre másnap, még oda is együtt utazunk.

Sok újdonságot a kedves olvasó számára nem igen tudok írni. Ez tényleg az a hely volt, ahova az ember kikapcsolni, pihenni, élvezni a természetet megy és nem azért feltétlen, hogy blogot írjon belőle.:) Reggeli után indulunk, búcsúztatnak a helyiek, mi meg nagy sóhajtások közepette fogadjuk, ide még vissza fogunk jönni! Ampanába érve kettéválnak útjaink. A svájciak keletre, mi nyugatra kell, hogy menjünk. A kérdés persze az, hogy hogyan. Zsókának egyetlen válasza van: repülővel. Utazási iroda, mindenféle ügynök akad az utunkba, de igazán jó ajánlat nincsen. Vagy elmegyünk a 3 órányira lévő Posoba, ahol 2 éjszakát töltünk és sok pénzt kiadunk a jegyre, vagy a 12 órányira lévő Paluba megyünk ahol egy kicsit annál is több a jegy, de legalább másnap már van gép vissza Makassarba. Végül egy internetkávézóban megnézem az alternatívákat és igen elfogadható áron találok Paluból jegyet, amit persze nem tudunk lefoglalni, mert a társaságnál nincs internetes foglalás bankkártyával, az iroda meg ugyanazért a jegyért kétszer annyit kér. Helyi erőkkel próbálom befizetni a pénzt egy ATM-ben, de miután 2 óra próbálkozás után sem sikerül (Indonézia én így szeretlek) feladom. Zsóka ez idő alatt a buszterminálnak látszó szemétdombon vár és találkozik egy angolul kommunikáló hölggyel, aki ad egy ajánlatot 200.000 rúpiáért. Busszal. Jobb híján meggyőzzük egymást Zsókával és megváltjuk jegyünket a majd 30 órás pokoli túrára.

Este 9-kor indulunk. Addig élelmet vásárolva, pihengetve próbálunk felkészülni a tortúrára.  Pontosan gördül kilövőállomására űrhajónk, mely kívülről MOTO GP-s pilóták arcképével van borítva, belülről leginkább egy székekkel felszerelt istállóra hasonlít. Szag stimmel, takarmány mennyisége stimmel, lovászfiúból több is van mint elég, úgyhogy könnyes szemekkel konstatáljuk az elkerülhetetlent. Felkerül még egy motor is a busz hátsó felére, meg vele együtt még kb 1 tonna mindenféle dolog és irány Makassar. Zene alap, de ez most mobiltelefonból szól (biztos egy rossz ízlésű európai az előző fordulóban kivágta a rádiót levegőzni). Próbálunk aludni, de a karosszériáből kirajzó csótányok és egyéb ízeltlábúak nehezítik a komfortérzetet. Az este viszonylag hamar eltelik, reggel érkezünk az első hegyekhez, Zsóka bepótolja az odafele úton elmulasztott perisztaltika cserét, 1-1-re egyenlítve az állást. Semmi izgalmas nem történik egész nap. Az elmaradhatatlan megállók, kajálás, természetesen FÉKCSERE! +2 óra, meg az ízeltlábúak.  Szenvedés az egész, de igazából a végére már üdén mosolygunk helyzetünkön. Éjjel 1-kor érkezünk Makassarba. Fogunk egy taxit és csicsikálunk végre egyet teknősük és csótányok nélkül.

Képeket lehetetlen jelen pillanatban feltölteni. Ahogy tudom ezt a hiányosságot pótlom.