A találó hasonlatot az indonéz Lonely Planettől loptam. Ő szerintük ami Amerikának New York, az Indonéziának Jakarta, tehát ott Big Apple, itt Big Durian. Tényleg találó a becenév, ugyanis Jakartát csakúgy borzasztó nehéz elfogyasztania egy európai kultúrkörből érkezőnek, mint magát a gyümölcsöt. A durián kétségtelenül a világ legbüdösebb és legundorítóbb ízű gyümölcse.
(http://terebess.hu/tiszaorveny/gyumolcs/durian.html) Ki van tiltva a közintézményekből, repülőn nem szállítható, így a legtöbb Ázsián kívüli kulinarista, aki esetleg fokhagyma és rothadó epres csirkehús keverékének illat- és ízvilágára vágyik gyümölcsköntösben, szárított formában, vákuumcsomagolásban juthat hozzá. A legborzasztóbb az egészben, hogy aki még nem szagolta, illetve kóstolta el sem tudja képzelni, hogy valóban létezhet ennyire gusztustalan gyümölcs. így jártam vele pár éve Malajziában én is és Szingapúrban Zsóka is megtapasztalta a durián-életérzést a piacon. Természetesen csak a szaglásig sikerült elmerészkednie...:) A helyiek imádják és a létező összes felhasználási módban fogyasztják, legyen az fagylalt vagy éppen fánk.
No, de vissza Jakartához. Jól sikerült az aklimatizálódás, bár lengyel szavaktól volt hangos a szoba hajnali 5-ig (a jetleg miatt nem nagyon tudtak aludni), Damiennek a reggelit is sikerült kihagynia. A szálloda hatalmas báltermében egész nap előadások voltak az indonéz kultúráról és a vele járó kultúrsokkról, nyelvről, az oktatási rendszerről és persze magáról a Darmasiswa programról. A részvétel nem volt kötelező, de mi egy-két előadáson résztvettünk, köztük a " Ministry of Foreign Affairs" egyik munkatársának prezentációján, mely az indonéz szerepvállalásról szólt VOLNA, reményeim szerint, sajnos azonban nem sok érdekes és új infóhoz jutottunk. A két lengyel lakótársammal és Zsókával elindultunk a városba SIM-kártyát venni és úgy egyáltalán megnézni, mit is fogunk annyira rühellni Jakartában. Pár órás kóválygás után tértünk vissza a hotelba, ahol a dobozos vacsora és pár komolytalanul drága helyi sör (az indonéz kormány új alkoholra kivetett adója miatt egy 640 ml-es sör is 600 ft környékén mozog), no meg a szálloda medencéjének kényeztetése közepette szűntünk meg létezni. 
Még elindulásunk előtt mesélte Herr Wilhelm von Friedrich barátom, hogy Jakartában törvény szabályozza az egy kocsiban tartózkodó utasok számát, melynek minimum 3-nak kell lennie és ezért emberek állnak az utak szélén fuvarra várva, melyért ők maguk kapnak pénzt a sofőrtől. Mondom, hát tőlem akár ilyen is lehet én nem hallottam róla. Még jamaicai életérzésű sofőrbarátunk mondta a reptérről városba tartó úton, hogy ez valóban létezik bizonyos kerületekben, reggel és délután, megszabott idősávban. Az utcára kiérve helyeselnünk kellett. Főleg fiatal édesanyák a pár hónapos babájukkal, de diáknak tűnő tinédzserek, vagy éppen a munkásosztály képviselői várnak nap mint nap türelmesen a belvárosi útpadkákon és járdákon többnyire az úton fuvarra várva. Jellemző tulajdonsága Ázsiának és egyben Indonéziának is, hogy a gyalogosforgalmat segíteni hivatott járda létezése többnyire errefelé csak misztikumokkal övezett teória.
Másnap délelőtt, reggeli után minden kedves résztvevő hivatalos volt egy orientációs előadásra, mely során ki-ki találkozhatott a saját egyetemének képviselőjével. A miénk Wildhan lett, akivel már korábban fácsebúkon felvettük a kapcsolatot. Egy élmény volt őt élőben látni. A kis makassari csapat is végre megismerkedhetett egymással. Rajtunk kívül egy finn csaj, Annina, 3 lengyel és egy madagaszkári hölgyemény tette tiszteletét a fogadáson. Ők lesznek tehát az osztálytársaink. Karolinával már az éteren keresztül kommunikáltunk, a másik 2 lengyel csaj igazi pro-licenses utazónak számít akik nagyon menően basztak ránk, mert hát ők már 1 éve stoppolnak szerte Indonéziában. Annina is elég távolságtartónak tűnt, a madagaszkári csaj meg annyira nem volt szocializációra hajlamos állapotában, hát maradt Karolina, kivel építhetjük a lengyel-magyar örök barátságot. Meg kell említeni, hogy 
Agata, aki szintén a fordított indonéz zászlóval rendelkező EU-s országból származik, szintén Makassarba jön, csak hát ő egy másik egyetemen fog tanulni, ami szerinte leginkább egy "big-big suck". Wildhan és segítője a tiszteletbeli indonézzé avanzsált kambodzsai Marat lazán osztogatta az információkat, melyekből kiderült, hogy valószínűleg szombat délután repülünk együtt Sulawesire. Zsókával kicsit nyakunkba vettük a várost, megnéztük a Nasional Monumentet egy nagy masjidot és a nemzeti múzeumot. Visszafele az állandó metrópótló-buszok egyikével, mentünk a hotelba, melyek a közforgalomtól elkerített útvonalakon járnak.
Este a program hivatalos megnyitóünnepségére kerül sor, ahol az indonéz Magyar Bálint Hoffmann Rózsa mond beszédet és tiszteletét teszi a lengyel, a svéd és a szlovák nagykövet is. Remek kis előadásokba szaladtunk bele a program folyamán, melyek a több száz indonéz etnikum egyes képviselőinek népzenéjére és táncaira támaszkodtak iskolások előadásaiban. Remek, első osztályú produkciók voltak. Este sörös lazítás és pakolás, szombaton elhagyjtuk Jakartát.
Reggel 10-kor találkozunk a recepción, elköszönünk frissen szerzett nemzetközi kapcsolatainktól, mindenkit útjára bocsátunk jó tanácsokkal és látogatási szándékismertetőkkel. A makassari UNISMUH egyetem kis külföldi csapata pedig elindul a betondzsungel szmogtól hangos utcáin a celebeszi ismeretlenbe...
A gép 16:40-kor ereszkedik a magasba és félúton épp alkonyodik az égen. Remek látványt nyújt a vörös-kék naplemente.
Nyíhhá Makassar!
