2011. szeptember 24-e fordulópontot jelentett az Ázsiáról kialakított világképemben. Már Jakarta is a fejjel lefelé fordított Singapore volt, de a négycsillagos szálloda menedéket nyújtott a valódi külvilág ellen. Szeptember 24-re szólt a makassari repülőjegyünk. Búcsút vettünk a légkondicionált búvóhelyünktől, és elfoglaltuk helyünket a célvárosba tartó repülőgépen. Természetes volt, hogy a szervezők külön fognak ültetni Gábortól. A fiúk az első sorban, a lányok mögöttük (a finn lány volt olyan kedves és kicserélte velem a jegyét- úgy tűnt, hogy akkor Gáborral egymás mellé fogunk ülni – hát nem így történt). A többiektől elszeparálva foglaltam helyet egy indonéz házaspár társaságában. Már az induláskor kiderült, hogy ez egy más világ. Felszállás előtt a biztonsági óvintézkedések teljes figyelembe NEM vétele történt: pl. nem vették el tőlem a vizet az ellenőrzésen, majd a fedélzeten az indulás előtt nem foglalkoztak azzal, hogy az utasok az ölükben tartják a táskájukat, sebaj….
A kb. két órás út 
után egy csodálatos (a jakartainál jóval modernebb) repülőtér fogadott bennünket. Az első benyomás nem is lehetett volna jobb. A kollégiumhoz vezető úton azonban kiderült, hogy nem minden olyan varázslatos tiszta és kulturált, mint a reptér…Ahogy a nyitott ajtajú kisbusszal robogtunk (a buszon dohányzó ((mindenhol dohányzó)) indonéz mentorainkkal), kiderült, hogy a két lábon történő közlekedés itt is olyan szinten lehetetlen, mint Jakartában. Motorosok, autósok és pete-peték (a tömegközlekedést szolgáló nyitott ajtajú kisbuszok) uralják az utakat. A járda fogalma itt nem nagyon ismert, pedig nem lenne olyan nehéz kialakítani, csak le kellene fedni pár betonlappal az út mentén csordogáló szeméttel teli szennyvízcsatornákat, akkor megoldódna a gyalogosok helyzete is és talán a szúnyoginváziót is meg lehetne némileg szüntetni, de hát mint tudjuk, pénz…
A majd egy órás kocsikázást követően megérkeztünk a kollégiumhoz. A többiek a kollégiumban maradtak, ám mi nem lehettünk volna egy szobában Gáborral (mivel nem vagyunk házasok), ezért couchsurfingen keresztül még Szingapúrban írtunk egy lánynak, hogy befogadna-e minket egy ideig az otthonába, amíg nem találunk liberálisabb szállást. Egy Fitry nevű indonéz lány egyből igent mondott. A kollégium melletti KFC-ben (a legnépszerűbb gyorsétterem Indonéziában) találkoztunk, majd taxival elmentünk Fitry otthonába. Az első benyomás itt is szuper volt: külön szoba, nagy ágy, kényelem, minden, szép ház…aztán következett a kultúrsokk: A Fitry által készített csirkeaprólékos sült rizs látványa egy pillanat alatt elvette az étvágyamat (pedig nagyon éhes voltam!!!), de ez még semmi: miközben megpróbáltuk elfogyasztani a vacsoránkat egy kisegér fel-alá futkosott az edények és ételek között és patkányhordák csiripeltek az udvaron. Na ekkor őszintén szólva teljesen leblokkoltam, mintha meghűlt volna bennem a vér. Amikor ezt olvassátok, biztos azt fogjátok gondolni, hogy egy rinyagép vagyok, de
ez akkor, abban az állapotban elég nagy sokként ért. Ehhez ráadásul hozzájött annak a helyiségnek a látványa, amit az indonézek fürdőszobának hívnak. E helyiség felszereltsége: egy lyukszerű WC, egy csap, egy db vödör és egy merővalami, amivel mindent le lehet öblíteni, jah és egy óriási fekete pók.
Aztán ahogy teltek múltak a napok, szépen lassan minden körülmény természetessé vált. Örültem, amikor végre egy fárasztó nap után megmosakodhattam a hideg vízzel és kimoshattam a ruháimat ugyanazzal a hideg vízzel. Az itteni emberek kedvességének köszönhetően a negatívumok mind megszépültek. Fitry anyukája varrónő, a házban van egy saját kis műhelye szebbnél szebb anyagokkal. A család vendégszeretete leírhatatlan volt: a kedvenc helyi ételeinkkel kedveskedtek és azt mondták, hogy bármeddig maradhatunk, amíg nem találunk magunknak saját otthont. A végtelenségig viszont nem lakhattunk ott, mivel: NEM VAGYUNK HÁZASOK :D. A muszlim vallás behatol az ember életének minden kis zegzugába. Minden utcában van egy mecset, mely millió hangszóróval van felszerelve. Az első Makassarban töltött éjszaka elég hátborzongató volt. Éjszaka az egereket figyeltük (szégyen- nem szégyen). Kiderült, hogy minden nap 5 órakor imádság szól a hangszórókból, később világossá vált, hogy ez a nap számos pontjában hallható (még nem derült ki számomra, hogy milyen logika alapján:S). A volt vendéglátónk szülei minden nap hajnalban kelnek, imádkoznak az imaszobában, és kezdetét is veszi a nap. A kakasok kukorékolnak, és az emberek reggeltől késő estig dolgoznak. A vallás külön bejegyzést érdemelne, így erről később még szót fogok ejteni.
Visszatérve a szálláskereséshez. Egy hét folyamatos keresgélés után végre találtunk magunknak egy kis zugot. Ám ez is megérdemel egy külön bejegyzést, így holnap ezzel folytatom az élménybeszámolót. Szép napot!
