HTML

Zsóka és Gábor Indonéziában

Egy ösztöndíj keretében lehetőséget kaptunk arra, hogy fél évet Indonéziában tölthessünk. A blog a kezdetektől a zűrzavaros ázsiai kalandokon át a hazaérkezésig szól.

Friss topikok

Címkék

Az oroszlán városa, Szingapúr

2011.09.17. 13:02 charcarias

Majd 4 órába telt míg megérkeztünk a világ egyik legjobb repülőterére (Changi), amelyet Ázsia és a egyben világ egyik legfejlettebb és leggazdagabb országában találunk, Szingapúrban. Zsókát előre besóztam, hogy milyen fasza kis reptér fog majd ránk várni dzsungellel, vízeséssel, terminálok közt járó mágneses vasúttal, de sajnos csalódnunk kellett. Első ittjártamkor a Qatar Airways szolgáltatásait igénybe véve a T2-es terminálra érkeztem, ahol a leírtakat sikerült tátott szájjal lesni, mi azonban a Tiger Airways saját lowbudget fogadóegységére érkeztünk és egy Ferihegy 1-es közeli élménybe volt csak részünk. Kényes customs után (nem akartak beengedni addig amíg meg nem adjuk a hotelünk telefonszámát; hát én megadtam a Lonely Planet első hosteljének a számát és jó volt nekik :P) metróval értük el a szálláshelyünket. A turistának már korán feltűnik, hogy a hely igen heterogén. A majd 700 négyzetkilométeres területű ország 4 nyelvű. A többséget alkotó többféle kínai népcsoport egységesített nyelve a mandarin (77%). Az "őslakosoknak" számító malájok (14%) bahasa malaysia nyelvet használják, míg főleg India déli részéről származó tamilok(8%) szintén a  saját nyelvükön kommunikálnak. E 3 mellett természetesen az angol is hivatalos nyelv. Az emberek mint közvetítő nyelvet használják. Érdekesség, hogy Szingapúr nemzeti himnusza maláj nyelven íródott. A városban egyébkét quatrolinguális (van ilyen szó??? :D) feliratokkal találkozik az ember. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/sn.html

Itteni szállásadóink (viva la couchsurfing) Mika és kedves férje, akik Bukit Batok városrészben (nyugaton található; 40 perc a központ) laknak egy 110 nm-es apartmanban. Saját szobát és fürdőt kaptunk, és egy külön szabad-bejárási engedményt csaptak az egészhez (értsd.:kulcs). issssszonyú mód kedves, fiatal házaspár,a  férj matematikus, míg Mika leginkább egy otthoni TO-s néninek felel meg (asszem). Este gyors szobaelfoglalás, majd csicsi.

Csütörtökön megpróbáltuk nyakunkba venni a várost. Zsókának sajnos megfájdult a torka a remek hőmérséklet különbségnek köszönhetően, amit a zárt helyiségekben működő 18 fokra beállított légkondik okoznak. Megnéztünk pár koloniális épületet, a belvárosban lévő felhőkarcolók árnyékában, megcsodáltuk az épülő forma 1-es pályát, illetve annak részleteit, majd a Clark Quay felé vettük az irányt, mely Szingapúr Ráday utcája. Itt egy általam kultivált sörözőbe ültünk be, amely Szingapúr egyik legjobb sörfőzdéje, de erről ugye majd az ezt megillető postban....

Korán hazaérve még egy jó 2 órás eszmecserét folytattunk a háziakkal, mely során fény derült rengeteg érdekes kulturális különbségre. Nekik is van barátok közt-jük, amely csak a 400. résznél tart (amatőrök), az esküvő előtt a férjnek szépen perkálnia kell a feleség családjának és ezen felül az sem árt ha ad egy egész disznót hozományként :P Megvitattuk az iskolarendszert, azt, hogy ők nem tudnak megkülönböztetni egy svédet egy portugáltól mi meg ugye egy koreait egy japántól (tisztelet a kivételnek!). Úgy hajtottuk álomra a fejünket, hogy tudtuk, holnap magyar sorstárssal találkozunk Ázsia közepén, de a valóság minden várakozásunkat felülmúlt....

 

 

 

ennek a tákolmánynak a tetején van a híres úszómedence

http://www.sanyartspace.com/space/2010/07/skypark-swimming-pool-at-marina-bay-sands-hotel-singapore/

 

 

 

 

épül a pálya, Forma-1: szeptember 23-24-25.

 

 

 

 

 

 

 

ha jól emlékszem egy minisztériumi épület van a képen

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Makaó, egy kis Portugália Ázsia közepében

2011.09.15. 19:37 charcarias

Hong Kong után Makaó (Aomen) felé vettük az irányt. (http://en.wikipedia.org/wiki/Macau) Ez a terület csakúgy mint Hong Kong Kína speciális adminisztratív területe (SAR). Nagyon különleges szerepet tölt be mind az európai mind a kínai történelemben. Makaó volt ugyanis az első európai gyarmatterület Ázsiában és egyben az utolsó is mely megtartotta ezt a státuszt (1999). Két féle gyors módja van annak, hogy az ember átjusson Hong Kong-ból Makaóra. Az egyik és egyben legkedveltebb a hajózás. Itt szupermodern 1500 fős motorcsónakocskákat kell elképzelni, melyek 60 perc alatt teszik meg a 60 km-es távolságot ajtótól ajtóig. A 2. opció a helikopteres megoldás, mely inkább a felső tízezer privilégiuma. Mi természetesen az előbbi opciót választottuk. Reptér nagyságú és minőségű kikötőből indulunk. Becsekkolás, útlevél ellenőrzés, miegymás. Jó egy óra után szállunk ki Taipa kikötőjében. Maga Makaó 3 részből tevődik össze. A Kínával szárazföldön határos félszigetből (Macau), valamint egy szigetből melyen két terület Taipa és Coloane van. így együtt alkotják Makaót. Mi expedíciónkat Taipában kezdtük ahol is a szállásunk található. Szintén a remek couchsurfingnek köszönhetően találtunk rá Susane-ra, aki egy Portugáliából származó leányzó és másfél éve él és dolgozik Makaóban mint "szívsebész-asszisztens".

Susane 7-ig dolgozik, amit az orrunkra is kötött, tehát van szűk 4 óránk amit el kellene tölteni. Felszállunk a Venetian Hotels és casino-komplexum shuttle buszára, mely ingyenes transfert nyújt a kikötőből a hotelhoz. 40 kilónkat leadjuk az ingyenes csomagszolgálaton és irány a casino! Hétfő délutáni 4 órát írunk és a hely tele szerencsejátékosokkal. Maga a casino akkora, hogy simán eltévedünk. Félkarú rablók ezrei, black jack asztalok százai. Bepróbáltunk egy 20 dollárost (hong kongi, kb 500 ft) az egyik félkarúra, de sajnos csak feltornázni tudtuk a creditet 46-ra, utána elbuktuk. Üsse kavics. 1 óra bolyongás után gondoltuk megnézzük a Venetian többi részét. Ez alatt többnyire a velencei életteret formázó shopping center-t kell érteni. Világmárkát tucatjai: A Guccitól a Manchester United-ig. Igen, volt egy nagyjából skála méretű bolt csak Utd-s csecsebecsékkel. Elképesztő csillogás villogás. Nem tudom milyen a las vegasi kistesó, de ez dúrva volt. Jó fél órás sétával elérjük a szállásunkat, ahol egy kis várakozás után találkoztunk Susane-val. Tündéri, aranyos, easygoing portugál csaj. Külön szoba, fürdő, internet, saját kulcs a lakáshoz. Hihetetlen mennyire jó fej embereket lehet megismerni a couchsurfing által. Éjjel beszaladunk a városba, ahol éppen az éves tűzijáték olimpia zajlik. 10-től a brit csapat munkáját csodáljuk egy üveg Tsingtaoval a kezünkben.:) Csatlakozott hozzánk szállásadónk egy jó barátja Vittor, aki 5 nyelven beszélő újságíró, sohasem iszik, de folyton beszél (nem hülyeségeket)! Hazafelé még egy kis látogatás a Grand Lisboa Casinoba(kívülről) illetve az MGM-be ahol egy Dali-alkotás vár a hall-ban. No comment.

Kedd munkaszüneti nap Kínában. Szerte az országban a teliholdat ünneplik a Mid-Autumn fesztivál keretében. Susane-nak sem kell mennie dolgozni, hát nyakunkba vesszük a várost. Igazából Macau félszigetén, azon belül is az óvárosban bolyongunk. Felmászunk az erődbe, megnézzük a templomot, melyből már csak a homlokzat maradt meg. :) Útközben engedünk az utcai árusok kínálgatásának és itt-ott csippentünk a szárított mézes disznóhúsból, a fűszeres marhanyak-csíkokból. Meglepő információ következik: nekem sokkal jobban bejött a cucc mint Zsókának. De cssss, ez titok.... Makaó, főleg az óváros tényleg olyan mint egy kis portugál falucska. Tipikus fehér-fekete mozaikutcácskák, szűk sikátorok. Az egész valahogy otthonosabb mint a metropolisz Hong Kong. A makaó-i nép egy mix. Érdekes konstatálni a tényt, hogy többségében kínaiak, de mégis olyan mintha brazil sambát járna a vérük. Barnás, mediterrán színük van és tényleg különböznek a Hong Kongban megszokott kínaiaktól. Saját konyhájuk van, aminek neve macanese és elviekben azon kínai feleségek találmánya, akik a portugál uruknak otthoni ételt szerettek volna főzni kínai alapanyagokból és fűszerekkel.

Este magyar-portugál vacsora-party. Magyar pálinka, portugál ételek. részletekbe nem bonyolódom, az este igen jól sikerült:) Elég annyi, hogy másnap délután 1-kor másztam le a boltba reggelit venni, majd az elfogyasztása után pihentünk még egy kört és célba vettük a repteret, ahonnan a Szingapúr felé tartó gépre szálltunk...

 

Hong Kong-Makaó között közlekedő ladik

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilátás a 29. emeletről és a portugál vacsora

 

 

 

 

 

 

 

 

 

makaói snack

 

 

 

 

 

 

 

portugál-magyar-amerikai vacsora

 

 

 

 

 

Immáron Szingapúrban vagyunk, legközelebb makaói sörbeszámoló!

Szólj hozzá!

Sörkaland-Hong Kong

2011.09.13. 10:49 charcarias

WARNING!

Előre szeretnék figyelmeztetni minden kedves blog olvasót, hogy ezen bejegyzés kicsit egyedülálló fejezete lesz a rizsfalok.blog életének és reményeim szerint még 3 ilyen hasonló ázsiai sörökre fókuszáló postot fogok tudni készíteni. Tehát még egyszer utoljára: ez a bejegyzés kizárólag sörökről szól.

Ázsia és azon belül Hong Kong nem feltétlen a sör-ínyencek fellegvára. Természetesen minden országban megtalálhatóak a helyi főzésű sörök, de a minőség legtöbbször igen halovány. Talán üdítő kivétel ez alól Japán, ahol a kisüzemi sörfőzdék száma igen szép képet mutat és nem egy hanem annál sokkal több remek terméket állítanak elő. Sajnálatos módon ezekből csak igen keveset lesz szerencsém megkóstolni földrajzi okok miatt.Ez idáig kettőt sikerült a Hitachino Nest sörfőzde termékei közül, de erről majd később lesz is szó. Hong Kong-ban jelen vannak a brit alaptermékek és természetesen a kínai nagy márkák. A Hong Kongban töltött majd 5 nap alatt én a képen látható kínai söröket tudtam megkóstolni. A leírásnál jobbról balra haladok:

1.Tsingtao Draft Beer (Tsingtao Brewery) 4,7% Szalmasárga színvilág szellős fehér habbal, igazából az átlag jellegtelenséget magán hordó kínai alapsör.

2. Tsingtao (Tsingtao Brewery) 4,8% A kínai Dreher. Alaptulajdonságaiban még hasonlít is a magyar testvéréhez. Satnya hab, szalmasárga, világos szín. Antal bácsi nedűjéhez képest édeskésebb, melaszosabb íz, a végén érezni benne némi citrusosságot.

3. Kingway 12 (Shenzen Kingway Brewery) 5,0% Talán az 5 közül a legmeredekebb alkotás. Üveges átlátszóság (arany), cukros, semmitmondó, talán kukoricára emlékeztető karcolás az amit ad.

4. Yanjing 12 Premium Extra (Beijing Yanjing Brewery Co.) 5,5% Hasonlóan a 3-as számú versenyzőhöz elég félresikerült darab, melyet leginkább kertásáshoz tudnék ajánlani.

5.Tsingtao Stout (Tsingtao Brewery) 7,5% Az előbbiekhez képest a szikrázó napsütést juttatja eszébe az embernek mely egy kora téli estén néz be az konyhaablakon. Stout, mely a pale lagerekkel szemben már sejtet is valamit. Nem is kellett csalódnom benne. Szépen elterül a barnás habkorona, mely már ekkor sejteti a magas szénsavasságot. Karamellás, keserű csokis illataroma, mely kóstoláskor is visszaköszön kiegészülve halvány BBQ! elemekkel és kávéval. Ez a nedű az alap, Kínában fellelhető sörök közt viszi a prímet. Vakok közt félszemű a király...  :)

Természetesen nem érhettem be ennyivel  a Hong Kong-i sörmustrát, a már jó előre kitervelt haditervet sikerült véghezvinni és Zsókával egyetemben meglátogattuk a Globe Pub nevezetű pubot. Tudomásom szerint a városban ez a hely rendelkezik a legnagyobb sörválasztékkal és azt hiszem nem is kellett csalódnunk. www.theglobe.com.hk/

A sörlap kítünő. Ottjártunkkor közel 15-féle sör volt csapon (többségében európai márkák), 50 brit üveges, 40 belga üveges és nagyjából még ennyi más tájakról érkező sörspecialitás. Egy pint Green King IPA-val kezdtük, amely szénsavmentes felejthető angol importárú volt. Rendkívüli módon passzolt a Globe-ban éppen rugby vb-t néző walesi tömeg színvonalához. Jómagam ezen a helyen találkoztam először a híres Hitachino Nest japán gyár termékeivel és mivel nagyon ehhez hasonló kaliberű különlegességük nem volt (Brew Dog pl igen, de az ugye otthon is tudunk inni ;)), kikértem az első remekművet a Hitachino Nest Espresso Stoutot. Hozzáillő pohárban kaptam a kis dundi üveg tartalmát és hát a látvány még hagyján, de az aroma már padlóra vágott. Koromsötét-barna színpompa, krémes barna habkorona fogad a pohárban. Erős kávéillat árad, melyben pörköltdiós,mogyoróscsokis jegyek is találhatóak. Mézeskalácsra szintén emlékeztető karaktert vélek felfedezni a második szaglásra. ízében black IPA-kat megszégyenítő komlózottság, és a nevéhez méltó fanyar kávé vár a fogyasztóra. A sör utózöngéjét áthatja a pörkölt kávés ízvilág. A saját skálámon 48-at kapott az 50-ből. Ha valakinek lehetősége van kipróbálni, mindenképp éljen vele!

 

 

 

 

 

 

 

 

Második japán gyártmánynak egy belga ale-t választottam, abból is egy erősebb fajtát, az XH-t. Zavaros krémes amber-vörös látványt nyújtott a számára tervezett pohárban. Habot ad, de csak keveset. Piros bogyós-gyömbéres illatorkán árad egyből az orrba, mely ízében is megmarad sőt a gyömbér a tipikus erős belga ale-ekre jellemző test mellet intenzíven megmarad. Gyönyörű kéremszépen, gyönyörű! Le a kalappal a Kiuchi Brewery mesteremberei előtt!

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legközelebb a már meghódított Macaóból jelentkezem, ahol spanyol és portugál eredetű sörök lesznek terítéken.

3 komment

Hong Kong 3

2011.09.11. 18:55 charcarias

Tegnap óta kések a beszámolóval, tudom, tudom, de borzalmasan elfáradunk a nap végére és a kötelező teendők mellett nem mindig van energy a blog megírásához. Mindenesetre próbálom mindig pótolni a dolgot. ;)

Péntek: A hely neve Ocean Park, ami a Disneyland mellett a szórakoztatóipar Hong Kong-i gigaképviselője. http://www.oceanpark.com.hk/html/en/home/

A park vegyíti egy vidámpark, egy vizi-szórakoztató központ és egy állatkert tulajdonságait. Maga a létesítmény 2 szintes, de nem úgy ahogy azt mi otthon Európába elképzelnénk. A első szint (Waterfront) nagyjából a tengerparton terül el, míg a 2. emelet egy hegy oldalában és tetején. A 2 részt "sífelvonónak látszó tárgyegyüttes" kapcsolja össze, de gondoltak a tériszonyosokra is: a park közepén a hegybe vágott és Némo kapitány tengeralattjárójának kialakított hegyvasút szállítja az utasokat a felső szintre. Egy teljes napot töltöttünk itt, ahol delfin- és fóka-showt, pandákat és egyéb ázsiai állatokat néztünk. Ültünk hullámvasúton, utaztunk tutajon, melynek végállomása egy vízesés volt, "kiláttunk" a környékre egy óriáskerékből, kosárra dobtunk gigantikus plüssállatokért. Hullafáradtan értünk vissza a szállásra az esti órákban és semmi másra nem vártunk mint a jól megérdemelt ágyikóra.

Szombaton a helyi hostunkkal és a szintén a kollégiumban couchsurfölő Lena-val töltöttük a napot. A New Territories kevésbé urbanisztikus részére utaztunk, melynek neve Sai Kung. Itt egy halászfalu található, amely igen népszerű a helyiek körében, turisták számára pedig eldugott rész. Hétvégéről lévén szó, tényleg tele volt pihenni vágyó helyiekkel a falu és annak tengeri herkentyűkre specializálódott éttermei. A szó szoros értelmében tengernyi állat közül lehetett kiválasztani a tányérra valót. Kínában alapkövetelmény és elvárás, hogy az étek ha hús, friss legyen. Minden kiszolgáló egység előtt gigantikus akváriumok sorakoztak bennük kagylók, polipok, halak, rákok. Bár halpiac is volt, az fel sem ért a seafood restaurantok kínálatához. A falu után egy természetvédelmi területre autókáztunk, ahol számos kirándulóösvény és táborozásra kiváló hely leledzik. Mi egy rövid kis túrát tettünk egy víztározóhoz, amit régebben a tengertől vettek el 2 gát segítségével és Hong Kong vízellátására szolgált.

A nap végén egy vegetáriánus étteremben vacsoráztunk. Sok ázsiai vega helynek az a specialitása, hogy húsnak látszó ételeket kínálnak természetesen kizárólag növényi eredetű alapanyagokból készítve. Mi "halat", "disznót", tésztaféleséget és többízű tofutálat rendeltünk. Életem egyik legjobb gasztroélményében volt részem. Zsókának főleg a disznó ízlett, bár a többivel is így-úgy kibékült.

A mai napról majd holnap írok, mikor is már Makaó városában fogjuk tengetni az Indonézia előtti "nyaralásra" szánt 2 hét középső részét.

Ismét hullafáradság és ágy.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 komment

Hong Kong 2

2011.09.09. 03:45 charcarias

Jó 6 órás alvás után megpróbálom valamelyest rendszerezve leírni akkor az eddigi élményeinket. Tehát a hely ahol lakunk gyakorlatilag Hong Kong egyik külvárosa. Maga a város egy Special Administrative Region, csakúgy mint Makaó.  Térképet, infókat itt találni: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/hk.html

A hely ahol megszálltunk, egy középiskola kollégiuma, ahol elkülönített szinteken 20-30 lány, illetve nagyjából 3x annyi fiú lakik. Ők mindannyian hong kong-i állampolgárok és azért vannak kollégiumba, hogy a mindennapi társadalmi élethez kapjanak egy kis pluszt. Rengeteg programjuk van az iskolán kívül, kirándulnak, zenélnek, kooperálnak egymással. Ami elképesztően figyelemreméltó dolog és rögtön az első nap megtapasztaltunk, hogy hiába a jólét, kaját ők nem dobnak ki. Ezt szó szerint kell érteni, ha valaki egy kicsit is hagy a tányérjában, egyből felajánlja a többieknek és persze mindig akad aki elfogyassza. Egy közös kantinban tudunk étkezni a gyerekekkel. Reggeli fél 8-kor szigorúan. Eddig egyszer hot dogot kaptunk szalonnás krumplipürével, ma pedig egy rizsegytálételt (poridge) hallal töltött tésztával (tortellini szerű) illetve dim sum-ot, ami egy hong kongi specialitás. Utóbbiban rizs és mogyoró volt. Zsóka gyomra egyelőre nem nagyon állt rá az itteni kosztra, úgyhogy én eddig duplán eszem :D Vacsorára halat, disznóhúst levest és persze rizst szolgálnak fel. A rizs itt olyan mint a levegő. Annyi is van belőle és nem is tudnak nélküle élni. Eddig a városban ebédeltünk, leginkább csak ilyen kis nasikat.

A tegnapi nap tettünk egy kirándulást Kowloon városrészbe, ami a félsziget déli csücske és Hong Kong szigetére, amiről a város a nevét kapta. Yung Long-ból metroval tudunk bemenni a központba, ami nagyjából 30-35 percet vesz igénybe. A világ egyik legjobb tömegközlekedési rendszere itt található. Szupermodern vonatok, multifunkcionális pályaudvarok, hatalmas terek. A közlekedés konszolidált, a Londonban megszokott buszok róják az utakat természetesen a bal oldalon. Egyébként taxikat és luxusautókat látni.

Hihetetlen élmény volt eljutni a felhőkarcolókkal telezsúfolt urbanjungle-ból a 400 méteren elterülő erdőségbe. Voltunk a Victoria csúcson, ahova egy kb 30 fokos emelkedőn közlekedő villamos viszi az embereket.  Innen gyönyörű kilátás nyílik a városra. Kowloon és Hong Kong sziget közt a történelmi Star Ferry-vel mentünk át. Ezt a közlekedési eszközt a mai napig ugyanazokon a vonalakon használják mint anno a 18. században is. 2 dollár 70 centért=70 ft-ért teszi meg a 10 perces utat, mely kitűnő és olcsó módja a városnézésnek. Gyakorlatilag délután 3-ig a városban bóklásztunk, vegyültünk a tömegben, ami eléggé heterogén. Rolls Royce-ban pöffeszkedő üzletember, öltönyös bankárok szintúgy jellemzőek a belvárosban, mint a portékáját áruló piaci árus. A gazdagság kézzel fogható. iPad még a kőművessegédnél is előfordul a hiperszuper okostelefonok szériatartozékai a köznapi emebrnek. Mi főleg azonban csak a vizünket szorongattuk. 32-33 fok napközben vegyülve a 100%-os páratartalommal megterhelő tud lenni a vízháztartásunkra.

Ebédre "zacskóstésztát" toltunk, ami itt népétel. Egy normál méretű szupermarketban nagyjából 30négyzetméters helyen csak ezek az étkek sorakoznak a szivárvány minden színében és ízében. Az egyetlen különbség az otthonitól, hogy ezek nem zacskóban, hanem már magában egy papírtálban vannak, szóval csak forróvizet adsz hozzá és kész is.

Egy rövid esti pihenő után az előre megbeszélt prezentációra került sor, amit sikeresen abszolváltunk Zsókával. 100 tizenéves gyerek előtti angol előadásban nem volt eddig nagy tapasztalatom, de azt hiszem gördülékenyen ment a dolog. A legnagyobb sikere az előző postban már közölt ABC-nek, no meg a néptánctanításnak volt. A végén persze az otthoni csokira is sorba álltak a kisiskolások.

Hulla fáradtan dőltünk ki éjjel 1-kor, de megérte fáradozni. Hihetetlen élmény részévé válni egy ilyen teljesen különböző kultúra mindennapi körforgásába. Nagyon élvezzük az iskolások társaságát (persze ez nem mindig igaz:D), rengeteget beszélünk velük; igazi kulturális eszmecsere ami itt folyik.

Ma irány Harány, ha az nem is de az Ocean Park, ami egy 2 szintes aquarium, delfinshow, vizividámpark és szórakozóközpont! Indulááás

 

Szólj hozzá!

Москва ребенка/Hong Kong BABY!

2011.09.08. 18:50 charcarias

7-én helyi idő szerint reggel 10-kor megérkeztünk Hong Kongba. Az út elment, Moszkván keresztül nagyjából 16 órát vett igénybe ideérkezni. Egy kicsit féltem az Aeroflottól, mert még nem utaztam velük és nem is nagyon hallottam jókat a légitársaságról. Ami szolgáltatást kaptunk azonban minden előzetes várakozásainkat túlteljesítette. A Budapest-Moszkva járaton mellénk telepedett Anita, aki az ELTE-n kínai szakos és mint kiderült egy másik magyar csajjal, Dórival mentek Kínába 1 évre ösztöndíjjal. Velük, vagyis először Anitával, mert ő ült mellettünk, egyből közös húrra pendültünk Zsókával egyetemben. Elhatároztuk, hogy a Moszkvai jó 4 órás tranzit alatt megkóstoljuk a DUTY FREE remekeit; ertsd: VODKAT iszunk! Ez így is történt, beruháztam egy üveg Russian Standard Premiumra, amit a Zsókával, a két vendég kínai szakossal és az utólag hozzánk csapódott Petivel annak rendje szerint el is fogyasztottunk a kupakból. Néhányan furcsán néztek ránk, amit nem is értek, mert hát az orosz szereti a vodkát... Vagy nem? :D Lényeg a lényeg, a vodka egyszer csak eltűnt és mi azon vettük magunkat észre, hogy szállhatunk be a Kína felé tartó A 330-200-as gépünkbe. Zsír új dizájn, kényelmes interior fogadott minket. Aludni semmit sem tudtam, Zsóka is csak keveset. Helyi idő szerint 10-kor landoltunk, ez otthon hajnali 4-t jelentett. Az imigrationnel semmi gond nem volt, 90 napos pecsét és mehettünk is. 1. osztályú reptér, világszínvonalú kiszolgálás az információs pulttól a takarítóig. Busszal mentünk a szállásunkra, ami A New Territories városrészben lévő Yuen Long negyedben van. Jó előre megszerveztük az itteni elhelyezésünket, csakúgy mint majd Macaón és Szingapúrban. A tudomány neve nem más mint "couchsurfing" (http://www.couchsurfing.org/) Ez egy úgynevezett ingyen szállásadás/kultúracsere combo, ami a világon bárhol működik. Ada, aki a mi hostunk, egy itteni középiskola kollégiumának vezetője. 3 órával a megérkezésünk után érkeztünk a szállásunkra, komfortos 2 ágyas szoba, szekrény vízforraló vasaló stb, stb... 

Rettentő fáradt kezdek lenni, Zsóka már alszik is. Itt lassan hajnali 1 és még átállni sem volt nagyon időnk. Holnap folyt. köv.

Pár képpel addig is tessék beérni! ;)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bónusznak itt egy videó: https://www.youtube.com/watch?v=ewCT6Zcl3Sc

Jó éjszakát.

1 komment

A DARMASISWA ösztöndíj

2011.09.05. 11:05 charcarias

Kész a vízum, fel is vettem melegében ma reggel a követségen életem leggyorsabb Dunaújváros-Budapest stoppolása után, (innen is köszönet a keceli borásznak italkereskedőnek a gyors felvételért és szállításért) ami jó 45 perces székesfehérvári körforgó-Budaörsi út távon történt. Kicsit aggódtam, hogy Zsóka útlevelét nem adják ki nekem de a kedves ismerős néni a recepción még nevet sem kérdezett nyomta a kezemben a 2 db útiokmányt. 60 napos "Social-Cultural" Visa-t kaptunk, ami igazából semmit nem jelent, mert a belépésünktől számított 1 héten belül randit kell kérni a makassari bevándorlási hivataltól és ők majd szorgosan pecsételni, ragasztani hosszabítani fognak nekünk. Állítólag ha ezt elmulasztjuk a gonosz, vérengző indonézek azonnal kitoloncolnak az országból! ha ha ha. Tele a gatya! :)

Tehát a DARMASISWA. Isten, Allah, Kilibob, Zeusz stb. áldja ezt a szót. Valószínünek tartom, hogy ha 2010 kora tavaszán Matyi barátom nem ajánlja figyelmembe ezt a hatalmas lehetőséget, akkor még várhattunk volna kis ideig életünk első közös ázsiai túrájára. Köszi Matyi! :) Az ösztöndíj gyakorlatilag nem más mint az indonéz állam marketing tevékenysége, országimázs épitő projektje. Minden olyan ország állampolgára megpályázhatja, aminek diplomácia kapcsolata van az Indonéz Köztársasággal.https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/id.html Mivel kicsin hazánk megfelel ennek a követelménynek tovább ástuk magunkat a pályázati követelményrendszerbe. Ez mint utóbb kiderült, nem egy félelmetesen magas léc metaforája. A fő követelmények: 35 évet be nem töltött kor, befejezett középiskolai tanulmányok (mi úgy tudjuk, hogy felsőoktatási intézény jogviszonya nem árt ha van / vagy diploma),  egy orvosi szűrővizsgálat, angol nyelvtudás valamint az pályázott terült alapfokú ismerete. Hát persze. A DARMASISWA ösztöndíj http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/1e4c55075207f1ddc12574ec0055cfeb/a5e77dc39a37a78bc125781700620d91?OpenDocument keretében fél illetve 1 éves kintartózkodásra pályázhatunk (mi az előbbit választottuk), és a kint töltött idő alatt indonéz nyelvet (bahasa indonesia), történelmet, gasztronómiát, zeneművészetet, batikolást és egyéb az indonéz kultúrával kapcsolatos dolgot lehet hallgatni. A pályázati beadványban 3 egyetemet lehetett megjelölni egy kb 40-es listából. Ez alatt azt kell érteni, hogy szerte az országban 40 körüli egyetem vesz részt a projektben Jakartatól Mataramig. Mi két Bali szigetén lévő egyetemet jelöltünk be (Zsóka szenvedélyes unszolására) illetve az én favoritomat Makassart. Az emberek többsége természetesen Balira próbál eljutni és oda is adja be a pályázatát. Nekem személy szerint herótom van a helytől, de erről majd később. A pályázat leadási határideje március közepére esett ha jól emlékszem és az előkészületek nem kevés papírmunkába és burokráciai vesszőfutásba fájtak. Új útlevelet kellett csinálnunk először is (követelmény a hazautazás időpontja után még 6 hónapig érvényes útlevél), majd ennek TELJES! 3 példányban készült fénymásolata, 3 db fénykép, egy orvosi szűrővizsgálat, mely Zsókának ingyen volt végül nekem 6000 jómagyar forintba fájt. :) Az aplikációhoz továbbá motivációs levelet kellett írnunk, illetve egy rövd élettörténetet valamint tanulmányainkról szóló igazolásokat csatolni. Sikeres leadás után nagyjából 2 hónapot vártunk mire jött a hír-most kapaszkodj- FACEBOOKON! a Makassari Muhamaddiyah Univesritas rektorától, hogy Zsókával egyetemben az ő egyetemének hallgatói leszünk. 2 perces ágyon való ugrálás után elkezdtem felmérni a helyzetet mekkora szerencsénk is volt, mivel az, hogy mi ugyanarra a helyre kerüljünk koránt sem volt garantálva. Történhetett volna az is, hogy Zsókát Balira, engem Makassarba osztanak be. Erwin, azaz az ottani rektor bejelentését követően még nagyjából 1 hónapot vártunk, míg a követségtől is megkaptuk a hivatalos értesítést. Mit is kapunk mi ezzel az ösztöndíjal? 1.500.000 indonéz rúpia( 35.000 ft) pénzügyi támogatást az indonéz államtól, ami az ottani átlagfizetés másfélszerese, valamint lehetőséget az ottani egyetem képzésein való részvételre. A repülőjegyet mindenkinek saját maga kell, hogy intézze, valamint célszerű még felmerülő többletköltések finanszírozására egy kisebb összeget magaddal vinni.

Magamat repülőjegyvadász expertnek tartom és mivel eleve úgy gondoltuk jó lenne még Indonéziába érkezés előtt egy-két helyet felkeresni elkezdtem kutakodni. Szóbajött az Isztanbul Jakarta megoldás is, de végül elvetettük és egy szép későtavaszi napon az orosz Aeroflot Budapest-Hong Kong ajánlatát return 130.000 forintért nem tudtuk visszautasítani. Azon nyomban lefoglaltuk és elkezdtük szervezni a Jakartáig tartó 2 hetet, mely egy idilli Ázsia-aklimatizáció és élményorgia lesz. Holnap 11:35-kor felszállunk Ferihegy 2- Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es A Terminálján és Moszkva érintésével (!DUTY FREE VODKA RULEZ!) meg se állunk Hong Kong-ig.

7-én jelentkezünk, immáron Ázsiából!

 

2 komment

Bemutatkozunk

2011.09.04. 17:32 charcarias

Zsóka és én (Polányi Gábor) fél évet fogunk eltölteni Indonéziában, azon belül Celebesz (Sulawesi) szigetén Makassar városában egy ösztöndíj keretében.

 http://en.wikipedia.org/wiki/Makassar http://bahasa.makassarkota.go.id/index.php

Az indonéziai kaland létrejöttéhez egy 3 évvel ezelőtti történés segített minket hozzá. Történt ugyanis, hogy a 2008-as Balaton Sound utolsó napján Zsóka és én egymásra találtunk egy rágóguminak köszönhetően :P (valamint Zsóka talpraesettségének). No, de nem is feltétlen kell ab ovo kezdeni, csak ugye a miheztartás végett; kik is vagyunk mi?! Zsóka idén szerezte meg MA diplomáját kommunikáció és média szakon. Jómagam még az iskolapadot koptatom, nemzetközi tanulmányokat és biológiát hallgatok több, kevesebb sikerrel. De hát majd mint mindennek, a diplomának is eljön az ideje! :D  

Volt szerencsénk együtt bebarangolni néhány európai várost, nyári velencézés, téli Prága, de azt hiszem eddigi legnagyobb közös külföldi élményünk az Egyesült Államok volt. Ázsiában eddig még én vagyok egy kicsit tapasztaltabb köszönhetően utazásmániámnak (India,  egész Délkelet-Ázsia, Kína, Indokína, no de erről majd késöbb) de a szeptember 6-án kezdődő túránk által Zsóka is hamar fel fog zárkozni :D 7-én érkezünk Hong Kongba, majd 5 nap múlva Macau-ra megyünk, ahonnan egy repülőút után Singapore felé vesszük az irányt. Innen utazunk 21-én Indonézia fővárosába, Jakartaba.

A következő postban kicsit bővebb beszámolót fogok írni a DARMASISHWA ösztöndíjról és a pályázási feltételekről.

Szólj hozzá!